A Pro Move Arad Egyesület 2021. június 19-én, szombaton a szentpáli futballpályán szervezte meg a Hagyományőrző és Sportnap elnevezésű rendezvényt a „Közösségépítés tömegsport és hagyományőrzés által elnevezésű program keretében”, a Magyar Kormány támogatásával – számolt be az Aradi Hírek.

A projekt a 2020-as évre nyert támogatást, de a koronavírus-járvány és az ellene hozott hatósági intézkedések miatt el kellett halasztani, és a romániai korlátozások részleges feloldásával csak 2021. június elseje után nyílt lehetőség a tömegrendezvények megszervezésére.

A programok délelőtt kezdődtek mesevetítéssel a legkisebb korosztálynak (óvodásoknak és karon ülőknek), akiket pedig nem kötött le a mesék világa, a sátrak árnyékában különböző kézműves foglalkozásokon vettek részt, rajzolhattak, színezhettek, gyurmázhattak, de még az arcfestést is kipróbálhatták.

Kézműveskedés

A délben tartott megnyitóünnepségen Pataky Lehel Zsolt, a Pro Move Arad Egyesület elnöke üdvözölte a meghívottakat és az érdeklődőket, megköszönve a rendezvény lebonyolításához szükséges felszerelések és eszközök vásárlásában nyújtott támogatást a Magyar Kormánynak, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, valamint a helyszín biztosítását és a kétkezi munkában megnyilvánuló segítséget az RMDSZ szentpáli szervezetének és az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet (AMISZ) szentpáli szervezetének.

Sandu Krisztián, Sofronya község (közigazgatásilag oda tartozik Szentpál) polgármestere örömét fejezte ki, hogy ismét vendégül láthatták a közösségépítő és hagyományőrző ifjúsági és gyerekprogramot, s bízott benne, hogy ez már hagyománnyá válik.

A köszöntők után a Tornyai Tájház alapítói, Tóth Piroska, a Pro-Pir-Kult Egyesület elnöke és Suttyák András egy viharlámpás meggyújtásával az idei Parasztolimpia lángját is meggyújtották, majd a vetélkedőre benevező gyerekek olyan versenyszámokban mérhették össze ügyességüket, amelyeket a népies mesterségek, régi használati eszközök „inspiráltak”: volt talicskázás, zsákban futás, „kotlóültetés”, kötélhúzás, fonalgombolyítás, vízhordás és dinnyeevés.

Meggyújtják az olimpia lángját

Az eredményhirdetés és a díjkiosztás után – emlékérmét, emléklapot és cukorkát kaptak az „olimpikonok” – a temesvári Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület jelenlévő tagjai tartottak bemutatót és foglalkozásokat íjászkodásból, dárdahajításból és ostorcsattogtatásból, az érdeklődők, gyerekek, tinédzserek és felnőttek is kipróbálhatták az eszközöket. Az egyesület tevékenységéről Benedek Márk edző tartott ismertetőt.

A programok végén a meghívottak, résztvevők és érdeklődők elfogyasztották a helyben főzött hagyományos bográcsost, ami után a gyerekek birtokba vették a futballpályán felállított minifocipályát, kosárlabdapalánkot, tollaslabdapályát, egyéb szabadidős sporteszközöket – a szabadprogram kifulladásig tartott.